Szerző: Dr. Czére-Réti Ügyvédi Iroda
2021. április 22.
Magyarországon is lassan kezd egyre el-terjedtebbé válni a vállalkozások körében egy állandó jogi szolgáltató „foglalkozta-tása”, jogi tevékenységek kiszervezése.
Nagyvállalatok esetében egyre inkább bevett gyakorlat, hogy a meglévő jogi csoport egyes tevékenységeit kiszervezik az összehangolt jogi tanácsadás igénye, hatékonyság javítása érdekében. Ebben a konstrukcióban nélkülözhetetlen a menedzselt jogi szolgáltatás nyújtása, mely nagyobb volumenű munkák elvégzését teszi lehetővé hatékony technológiák alkalmazásával.
Ez a konstrukció nemcsak azoknak a vállalkozásoknak nyújt azonban megoldást, akik szeretnének egyes munkafolyamatokat, ügytípusokat külsős szakemberre bízni, hanem azoknak a vállalkozásoknak is, akik a gazdasági ügyekre specializálódott ügyvédi tevékenységgel kívánják hosszútávon bebiztosítani vállalkozásuk sikerét.
Kisvállalatoknál ugyanis más a helyzet, hiszen legtöbbször sem igény, sem kapacitás nincs egy jogi csoport felépítésére és fenntartására. Mindezeken túl az egyes jogi feladatokat nem lehet egységesíteni, egy előre meghatározott szabályrendszer szerint ellátni, hiszen azok rendkívül szerteágazóak és egyediek. A legtöbbször rendszeresen szükséges a közös brainstorming.
Jogi segítségre, jogi háttérre azonban mindenhol szükség van.
Állandó ügyvédi szolgáltatás esetén egy hosszútávú szerződéses jogviszonyt létesít az ügyvédi iroda a vállalkozással, vagy cégcsoporttal.
Egy meghatározott ügycsoport kiszervezése sokkal nagyobb hatékonyságot eredményez, hiszen amennyiben hasonló típusú üggyel foglalkozik az ember, akkor sokkal mélyebb tudással, tapasztalattal rendelkezik az adott témában, illetve kevesebb időráfordítással tudja ellátni munkáját.
Egy hosszútávra szerződött ügyvéd pontosan ismeri nemcsak az ügyfele egyéni személyes igényeit, de a vállalkozása tulajdonságait is, tudja mik az elvárások, mik az igények, és mik azok a támadási felületek, amelyekre fokozottan kell figyelni.
A fentieken túl olyan területen is szakmai tudással, tapasztalattal rendelkezik, melyek viszonylag ritkán fordulnak elő egy vállalkozás életében, viszont épp ezért kiemelt fontosságú az adott pillanatban a megfelelő szaktudás, és tapasztalat.
Azon ügyvédi irodák, akik nap-mint nap kisebb-nagyobb cégek, cégcsoportok jogi ügyeit intézik, pontosan tudják mit kell tenni például egy adatvédelemmel kapcsolatos megkeresés során, napi rutinnal rendelkeznek a munkavállalók jogviszonyának jogszerű megszüntetésével kapcsolatban, rálátással bírnak a nemzetközi adójogszabályokra, szerzői jogi kérdésekre, fogyasztóvédelmi jogi előírásokra.
Lényegében mindenhez értenünk kell, amely egy vállalkozás életében felmerülhet annak érdekében, hogy megelőzzük – és itt a megelőzésen van szó – az esetleges hatósági- és peres eljárásokat, optimalizáljuk a költségeket, minimalizáljuk a kockázatokat.
Egy hosszútávú szerződéses jogviszony védelmet és biztonságot nyújt, valamint hozzásegít a hatékonysághoz, stabilitáshoz és a fejlődhez.