Mint minden év decemberében, így idén is a karácsonyi ajándékok mellett a következő évre irányadó adójogszabályokat érintő változásokat is várjuk. Idén viszonylag időben tudtuk meg mire számíthatunk a következő évben, mely valóban ekként felér egy karácsonyi ajándékkal.
Az adótörvényváltozások legtöbbje 2025. január 1-vel lépnek hatályba, így fontos mielőbb áttekintenünk azokat, hogy időben fel tudjunk rá készülni:
megjegyzés: cikkünkben próbáltunk azokra a főbb változásokra fókuszálni, mely a legtöbb vállalkozót érintheti, így felhívjuk a figyelmet, hogy az átláthatóság érdekékben cikkünk nem tartalmaz minden adójogszabályváltozást. Amennyiben bővebb információra van szüksége, keresse fel irodánkat.
Áfa alanyi mentesség:
Nem változott a 12 millió forintos értékhatár a Magyarországon letelepedett adóalanyokra esetében.
Az alanyi adómentesség szabályai azonban kiegészültek a nemzetközi ügyletekkel, ami azt jelenti, hogy a külföldön teljesített ügyletekre és távértékesítésekre is lehet adómentességet választani. Alanyi adómentességet nemzetközi ügyletek esetén az az adóalany választhat, amely adóalanynak az értékesítésből származó bevétele nem lépi túl az EU értékhatárt (ez 100 000 euró összeurópai szinten) és az adott országra érvényes belföldi értékhatárt. Az alanyi adómentesség értékhatára tagállamonként eltérő.
Lakásértékesítés áfája
További 2 évig, azaz 2026. december 31-ig változatlanul kedvezményes, 5%-os áfakulcs vonatkozik majd az új lakások értékesítésére.
Valorizáció
Amiről már szinte mindenki hallott az idei év folyamán, az az automatikus inflációkövető adóemelés bevezetése, mely az alábbi adónemeket érinti:
- 2025-től: üzemanyagok és alkohol termékek jövedéki adója, gépjárműadó és a gépjármű visszterhes vagyonátruházási illeték;
- 2026-tól a tüzelőanyagok és dohánytermékek jövedéki adója, regisztrációs adó és a cégautóadó.
A fenti adónemek esetében a megjelölt időszaktól a tárgyévet megelőző évi adó mértéke a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a KSH által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával módosul.
Regisztrációs adó
A követő évtől megszűnik a hibrid és plug-in hibrid gépjárművekre és a hibrid motorokra vonatkozó nulla adómérték, valamint a hibrid és plug-in hibrid gépjárművekre vonatkozó adókedvezmény.
A kiskereskedelmi adót érintő változások
Az adó alanyi körét 2025-től kiterjesztik azon külföldi vagy belföldi illetőségű platformüzemeltetőkre, akik kiskereskedelmi tevékenységet végző értékesítőknek biztosítanak online piacteret.
Az adó alapja a platformüzemeltető esetében a platformon keresztül értékesítő kiskereskedők által a platformon keresztül eladott áruk értékesítéséből származó nettó árbevételének együttes összege. Ha a platformüzemeltető saját maga is végez kiskereskedelmi tevékenységet, akkor az adó alapja egyrészt az előző összeg, másrészt a saját értékesítéseire meghatározott adóalap összege (progresszió).
Elsőfokú polgári eljárások illetéke
A kisebb pertárgyértékű, valamint a lakástulajdonnal vagy ahhoz kapcsolódó vagyoni értékű joggal kapcsolatos perek esetében alacsonyabb lesz a fizetendő illeték.
Adóeljárás
Adategyeztetési eljárás
Amennyiben az adózó és üzleti partnere eltérő adatokat szolgáltatnak, abban az esetben az adóhatóság un. adategyeztetési eljárást indít. Ilyen eset merülhet fel például akkor, ha az online számlaadatszolgáltatás esetén eltérő adat kerül be az adóhatósághoz, vagy a közösségi értékesítések esetén.
Eltérés esetén az adóhatóság az adózót 15 napos határidő mellett felszólítja az eltérő adat tisztázására, amennyiben ennek az adózó nem tesz eleget 300 ezer forint mulasztási bírsággal sújtható.
Érdekesség, hogy ezt a típusú eljárás lefolytatását elsősorban mesterséges intelligenciára támaszkodva fogja lefolytatni az adóhatóság. Eddig az ilyen jellegű ügyeket jogkövetési vizsgálatok keretében rendezték.
Adószám törlése
Az adószám törlésére vonatkozó szabályok terén szigorítás figyelhető meg. Eddig ugyanis az adóhatóság azon adóalany adószámát törölte, amely a figyelmeztetés ellenére 180 napon belül nem teljesítette az áfa-összesítő nyilatkozat benyújtására, a havi adó- és járulékbevallásra, vagy az áfa-bevallásra vonatkozó kötelezettségét. Ez a 180 napos határidő 90 napra szűkült.